Péntektől működik hivatalosan is szabadstrandként a Cserje utcai partszakasz Velencefürdőn – ezt írta a Velencei – tó Online. Úgy tudjuk, hogy soron kívül az ÁNTSZ kiállíthatja az ehhez szükséges engedélyt. Kiderült az a múlthéten, hogy az összes Velencei – tavi szabadstrandot bezáratta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, pont a nyári szezon kellős közepén. A baj nem a vízminőséggel van a hatóság szerint, hanem inkább az a probléma, hogy engedély nélkül üzemeltek a szabadstrandok. Így a közegészségügyi feltételeknek nem felelnek meg és vízi mentők valamint elsősegélynyújtó helyek sincsenek.


A bezárás után is maradtak még ugyan szabadstrandok a beszámolók szerint a Velencei – tónál, ám az nem volt teljesen tiszta, hogy végül is hol lehet még fürdeni valamint ez a helyzet meddig marad. Csütörtökön azt írta a Velencei – tó Online, hogy néhány napja kérelmezte a velencei önkormányzat az ÁNTSZ-nél a velenceifürdői Cserje utcai partszakasz szabadstranddá tételét. Az illetékeseket tájékoztatta a hatóság a szabadstrand működési feltételeiről, illetve az üzemelés feltételeinek megteremtését illetve költségeit az önkormányzat az üzemeltetővel közösen vállalja. A Cserje utcai partszakasz üzemeltetője egyébként az egyetlen olyan volt, aki az ÁNTSZ korábbi határozata ellen nem fellebbezett.

Az engedélyt soron kívül állítja ki a hatóság, illetve már hivatalosan szabadstrandként működik péntektől az érintett partszakasz. Így újra Velenceifürdői Szabadstrand lesz a hivatalos neve. Vízimentő, elsősegélynyújtó hely valamint elvileg ingyenes mosdók is lesznek majd a strandon.